Ezek az okos eszközök megkönnyítik az életünket

A közelmúltban készítettünk egy válogatást a teljesen feleslegesen “okossá tett” eszközökből, amelyekről süt, hogy az extrának nevezett funkciók révén kívánnak a gyártók, fejlesztők több pénzt lerántani az emberekről. De az is igaz, hogy egy kicsit igazságtalanok voltunk, ugyanis a cikkben nem említettük meg, hogy azért vannak olyan okos eszközök is, ahol az intelligens extra szolgáltatások valóban hozzáadott értéket jelentenek.

És itt most nem (csak) az okostelefonra gondolunk, úgyhogy mostani cikkünkben arra vállalkoztunk, hogy bemutassunk 5+1 ilyen hasznos smart készüléket!

Okos virágcserép

Az okos virágcserép tipikusan olyan eszköz, amelyet eleinte kinevettünk, ám mikor elkezdtük használni rájöttünk, hogy milyen iszonyú nagy segítség lehet! Egy ilyen masina ugyanis képes automatikusan meglocsolni, illetve tápanyaggal ellátni a beletett növényt. A szenzorai állandóan vizsgálják a talajt, és ha szükségét érzik, akkor pótolják a hiányt a tartályukban található folyadékkal, vagy tápszerekkel.
Az okos virágcserepek egy alkalmazás révén tartják a kapcsolatot a felhasználókkal, akik egyrészt információt kapnak arról, hogy fel kell-e tölteni a készleteket, másrészt pedig átnézhetik a tevékenységnaplót.

Emellett a szenzorok által mért adatokat is lekérhetik, így utána lehet nézni annak, hogy milyen páratartalom, hőmérséklet volt a szobában egy adott időszakban, és az hogyan hatott a növény fejlődésére. A legtöbb ilyen eszköz applikációja rendelkezik egy hatalmas adatbázissal is, amelyben a növényekről, azok eredetéről, illetve helyes kezelésükről lehet olvasgatni. Sőt, arra is van mód sokszor, hogy kapcsolatba lépjünk az appon keresztül más felhasználókkal, és megosszuk velük adatainkat, vagy akár képeinket.
A mi tippünk: Parrot Pot

Smart box

Ma már lassan minden tévé okos, de az előfordulhat, hogy az integrált smart rendszereknek bizony vannak hiányosságaik, és az is gyakori, hogy a hardver túl gyenge. Ilyenkor jöhetnek jól a külső, úgynevezett smart boxok, amelyeket úgy lehet használni, mint egy hagyományos DVD-lejátszót.

Csak itt értelemszerűen internetes applikációk futnak, amelyek révén lehet filmezni, videózni, zenét hallgatni, böngészni vagy akár még játszani is. Az Android alapú okos dobozok akár több tízezer alkalmazás elérésére is módot adhatnak.
A mi tippünk: Xiaomi Mi Box 3

Okos karkötő

Az okos karkötőket egészen addig tartják az emberek úri huncutságnak, amíg egyszer fel nem húzzák a karjukra. Ezek a masinák ugyanis rendelkeznek egy csomó különféle szenzorral, amelyek mérnek egy csomó adatot, például a felhasználó pulzusát, hőmérsékletét, sebességét, a GPS koordinátákat, és ezeket képesek is egy mobilok alkalmazásra továbbítani. A szoftver feldolgozza ezeket, majd képes belőlük különféle grafikonokat, elemzéseket készíteni, amelyek révén nyomon követhető, hogy mennyit, mikor, milyen intenzitással edzettünk, sportoltunk, hogy merre és mennyit kirándultunk.

Sőt sok ilyen alkalmazás rendelkezik úgynevezett személyi edző funkcióval is. Tehát ha a felhasználó megadja az adatait (súly, magasság, életkor stb.), és hogy milyen célt szeretne elérni (pl. lefutni egy félmaratont), akkor teljesen magától összeállít neki egy komplex edzéstervet. És mivel rendelkezik a kontrollhoz szükséges mérőeszközökkel, így azt is “tudja”, hogy az utasításokból mennyit tartott be a felhasználó, ha pedig úgy értékeli, akkor képes módosítani is a terven automatikusan.
A mi tippünk: Honor Band 4

Okos kaputelefon

Az okos kaputelefonok egy ideális világban minden egyes lakás vagy ház ajtajára fel lennének szerelve! Az egy dolog, hogy rendelkeznek mikrofonnal és hangszóróval, tehát közvetítenek az ajtó előtt álló személyek és az ingatlanban tartózkodók között. De emellett ellátták őket beépített kamerával, sok esetben infravörös egységgel is, és ennek révén képesek egy csatlakoztatott telefon vagy számítógép kijelzőjére továbbítani azt a képet, amit látnak. Azaz a felhasználók így biztonságosan megszemlélhetik azt, hogy ki érkezett hozzájuk.

Ezen kívül az okos kaputelefonok képesek felvételeket is készíteni és azokat egy felhő alapú rendszerben tárolni úgy, hogy ahhoz illetéktelenek ne férhessenek hozzá. Az integrált mozgásérzékelőik révén pedig az is megoldott, hogy automatikusan bekapcsoljanak, és ilyenkor képesek jelzést is küldeni egy meghatározott távoli eszközre, riasztva a tulajt, hogy valaki mozog a bejáratnál. Egyes eszközöknél még arra is van lehetőség, hogy zárakkal összekössék őket, és azokat a kaputelefon segítségével nyissák ki távolról.
A mi tippünk: Legrand Classe 300

Okos klíma + kiegészítők

Bizony, a világ már odáig jutott, hogy a klímaberendezéseket is kiegészítették intelligens szolgáltatásokkal, amelyek bizonyos szituációkban nagyon jól jöhetnek. Azáltal ugyanis, hogy telefonról vezérelhető az eszköz a távolból, WiFi-n keresztül, meg lehet parancsolni, hogy mire hazaérünk legyen felfűtve, lehűtve vagy kiszellőztetve a lakás. Ez nagyon komfortos, ráadásul energiát is spórolhatunk vele, és ez még csak a kezdet.

Az okos klímaberendezések egyre népszerűbbek.FORRÁS: ORIG

Az intelligens klímaberendezések jó része ugyanis egy okos otthon rendszerbe építve képes állandó kapcsolatot tartani különféle szenzorokkal. Például a lakás egy másik pontjára helyezett hőmérővel, és beprogramozható így rajta, hogy ha ott elér egy bizonyos értéket a hőmérséklet, akkor a légkondicionáló azonnal állítsa magát szolgálatba, kezdjen el meleget vagy hideget fújni magából. De összeköthetjük akár egy levegőminőség vizsgáló masinával is, amely szintén képes jelezni előre beállított határértékeknél, azaz, ha például a szén-monoxid koncentráció kritikus mértékre nőtt, vagy egyszerűen csak büdös van. Ilyenkor elindítható távolból a klímaberendezés szellőztető funkciója, de persze az egész folyamat automatizálható is. Azt gondolom mondani se kell, hogy ez milyen hasznos lehet, ha egy gyermek vagy idős ember van otthon.
A mi tippünk: Hisense New Comfort 2,6W https://www.hisense.hu/hisense-new-comfort-2-6-kw-split-klima
Kiegészítő eszközök: Elgato Eve